így tűzd fel a hajad

Laza, tavaszi banánkonyt

Ha nem göndör a hajad, akkor csavard fel a vizes hajtincseid nagyobb hajcsavarókra. Miután megszráítottad vedd ki a csavarókat, és hajtsd előre a fejedet, hogy a tincseid lefelé lógjanak. Fújd át lakkal a hajadat. A forgóidtól függően fédülj választékot a fejtetőn, majd a hátsó és alsó részt tupírózd fel. A tupirozott részt fogd össze, a hajtömeget vidd át egyik oldalról a másikra, és fordítsd vissza, saját maga alá. Ez a klasszikus banánkonyt, amit úgy tudsz megbolondítani, ha engeded, hogy a tincseid rakoncátlanul kibujjanak. Stílsfésűvel tudod kicsúsztatni a tincseket.

 

 

 

 

 


Oroszos fonatok

 

Nem biztos, hogy egyedül is meg tudod csinálni, mert nem éppen egyszerű elkészíteni. A homlokodtól számítva kb. 4 cm szélességben válassz le a két füledtől egy részt, és fond végig francia fonással. A következő sort ugyanígy, de ott már egészen a tarkódnál kezdd a fonást. A fejtetődtől kezdődő hajszálakat fesüld hátra, jó szorosan és gumizd össze. Az így kapott lófarkat úgy is hagyhatod, de delcsavarhatod saját magára. Az így kapott csigát teheted minél magasabbra is, de a tarkódra is teheted.

 

 

 


Tupírozott göndör fürtök

 

Miután megszárítottad a vizesen csavarókra felcsavart hajad, készíts választékot, körübelől a két füled között: előre hátra válaszd szét, ne jobbra-barla. A hátsó részt alaposan tupírozd fel: egészen a hajtőnél kezd, és vidd végi a tupírt. Hátulról előre haladva kezd el egymásra hajtani a hajadat és tűzd fel hullámcsattal. Mire a legfelső részhez érsz, kapsz egy púpot a fejtetőn: arra már csak húzd rá a legfelső leginkább hullámos tincseid. Alaposan rögzítsd hajlakkal, főleg a hátsó, feltűzött részt. Ezután jühet egy kis masni! :)

 

 

 


Legtrendibb konyt 2011-ben

 

 

Egyszerű, mégis elegáns. Fogd össze a hajad nagyon szoros copfba, egészen a fejtetődön. Ha kész a lófarok, jó alaposan fixáld hajlakkal vagy egy kevéske zselével. Lehet kapni úgy nevezett patkányt, ezt húzd rá a copfod tövére, és hajtsd rá körbe-körbe a hajadat, majd a gombóc tövénél tűzd hullámcsattal. Ha nincs ilyen patkányod, akkor húzz rá akár kettő, a hajszíneddel azonos színű plüss vagy egyéb nagy hajgumit és azt vond körbe.

 
navigáció

Üdvözöllek a honlapon, ami a szépségápolással, a stílusos(és nem divatos!) öltözködéssel foglalkozik. Rengeteg házi praktikát találsz otthoni kozmetikumok elkészítésére, leírásokat körömfestésről, sminkelésről, frizurákról. Az oldalon találhatóak csináld magad cikkek is, mind kreatív és egyedi, valamint kibővült az oldal életmód tanácsokkal is, melyeket a fitness részlegben találsz. Légy egyedi és gyönyörű, tűnj ki a hétköznapok szürkeségeiből! Az oldal nem az aktuális divattal foglalkozik!!!

L.J.CS.M.N.
Légy jó csaj minden nap

Főoldal | Tutorial | Style | DIY | Fitness Site 

 

 
heti ajánló

Lilulj be!♥

haj * smink * kiegészítők * egyéb

 

 
oldalinfó

Szerkesztő: Hóvirág
Nyitás: 2012.06.20.
Téma: stílus,szépségápolás
Szünet: -
Design: designworld

[több infó] * [ötletláda] * [tanácsadó

Ti mondjátok! * aktuális téma: töredezett haj

 

 
chatbox

 

 

 

 

 

+ Ne hírdess-> tiltás
+ Vélemény kultúráltan
+cserét itt kérj - feltételek
+hírdetni a reklámkönyvben
+a véleményed a frissekről hozzászólásba írd

 

 

 
csere

Újraindult! Feltételek

 
hírdetés

Az oldal napi átlag látogatottsága általában meghaladja a 100-at! Ha hirdetni akarsz küldj e-mailt, hogy mennyi ideig és az oldalad címével, valamint a kredittel ide: [email protected]

1 hét: 3 GKR
2 hét: 6 GRK
1 hónap: 12 GRK
2 hónap: 20 GKR

 

 
komment*
Friss bejegyzések
2015.07.28. 13:23
2015.07.28. 10:57
2015.07.27. 15:48
2014.12.13. 14:40
2014.10.23. 11:31
Friss hozzászólások
 
bejelentkezés*
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |